A Jakab Antal Keresztény Kör szeretettel meghívja a Jakab Antal-emlékdíj 2017. évi átadásának ünnepségére, amelyet 2017. október 8-án, vasárnap a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmise után tartunk Búzásbesenyőben a római katolikus templomban (547554 Valea-Izvoarelor 49., Jud. Mureș)
A Jakab Antal Keresztény Kör 2017. évi kitüntetettje:
a templomszentelésének 120., plébánialapításának 50., templombővítésének pedig 30. évfordulóját ünneplő búzásbesenyői római katolikus egyházközség
A díjat átveszi: Ifj. Czikó László plébános (Búzásbesenyő)
Laudátor: Bakk Antal Pál történelemtanár (Búzásbesenyő)
A rendezvény fővédnöke: Dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök, a Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztora
A díjat átadja:
Varga Gabriella újságíró, Jakab Antal püspök unokahúga (Budapest)
Ft. Dr. Vencser László volt gyulafehérvári teológiai tanár (Ausztria)
a Jakab Antal Keresztény Kör és a díj alapítói
Szeretettel várjuk a Kedves Érdeklődőket!
A 2010. március 13-án (Jakab Antal püspök születésének 101. évfordulóján) alakult, összeurópai tagságú Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) már a megalakulás évében létrehozta a Jakab Antalemlékdíjat, amelyet évente egy alkalommal legkevesebb egy, legtöbb három személy vagy közösség vehet át. Az emlékdíjjal egyfelől ápolni szeretnénk néhai püspökünk emlékét, aki Márton Áron méltó utódaként, megalkuvás nélkül vezette egyházmegyéjét, híveit és népét, másfelől szeretnénk elismerni olyan személyek/közösségek munkáját, akik néhai nagy püspökünk szellemi örökségének tisztelői, munkájukkal és elkötelezettségükkel az általa vallott értékek teremtői és védelmezői, másképpen szólva megfelelnek a díj szabályzatában megfogalmazott szempontoknak. A díjátadó ünnepséget minden évben Jakab Antal püspök életének valamely jelentős dátumához kapcsolódóan valamelyik díjazottunk lakóhelyén vagy ahhoz közel eső településen tartjuk. Az elismerést ebben az évben nyolcadik alkalommal adjuk át, Jakab Antal hivatalos búzásbesenyői kinevezésének (1966. október 8.) 51. évfordulójához kapcsolódóan, 2017. október 8-án, vasárnap az általa alapított búzásbesenyői római katolikus egyházközségnek.